Sávtartó asszisztens
Model Y figyeli az Ön által használt sáv útburkolati jeleit, valamint a környező területeken jelen lévő járműveket és egyéb tárgyakat.
Ha a rendszer tárgyat (pl. járművet, védőkorlátot stb.) észlel a holttérben vagy a Model Y oldalához közel, a(z) érintőképernyő a járműtől távolodó, sugár alakú, színes vonalakat jelenít meg. Ezek a vonalak jelzik az észlelt tárgy helyét. A vonalak színe (fehér, sárga, narancssárga vagy piros) a tárgynak a Model Y járműhöz való közelségét jelöli: a fehér a legmesszebb lévő, a piros pedig a legközelebb lévő tárgy, amely azonnali figyelmet igényel. Ezek a színes vonalak csak akkor jelennek meg, ha körülbelül 12 km/h és 140 km/h közötti sebességgel vezet. Ha aktív az Automatikus kormányzás funkció, ezek a színes vonalak 12 km/h alatti sebesség esetén is megjelennek. A színes vonalak nem jelennek meg azonban akkor, ha a Model Y éppen áll (például forgalmi torlódás esetén).
Kormányzás korrigálása
A sávtartó asszisztens korrigálja a kormányzást, ha a Model Y átsodródik a szomszédos sávba (vagy túlságosan megközelíti azt), és ott valamilyen tárgy, például egy másik jármű észlelhető. Ilyen helyzetekben a Model Y automatikusan egy biztonságosabb pozícióba kormányozza a járművet az aktuális sávban. Ezt a kormányzási beavatkozást csak akkor alkalmazza a rendszer, ha a Model Y48 és 140 km/h közötti sebességgel halad jól látható sávelválasztó vonalakkal rendelkező főúton. Ha a rendszer beavatkozik a kormányzásba, az érintőképernyőn röviden megjelenik egy figyelmeztető üzenet.
Sávelhagyás megakadályozása
A Sávelhagyás megakadályozása funkció arra szolgál, hogy figyelmeztetést adjon, ha a Model Y kisodródik a vezetési sávból vagy megközelíti annak szélét.
A Sávelhagyás megakadályozása funkció 64 és 145 km/h közötti sebességgel történő haladáskor működik, jól látható sávelválasztó vonalakkal rendelkező úton. Az , majd a Sávelhagyás megakadályozása érintésével és az alábbi opciók közötti választással megadhatja, hogy a Sávelhagyásra vonatkozó figyelmeztetés hogyan működjön:
- Figyelmeztetés: Ha az első kerék átmegy egy felfestésen, a kormánykerék vibrál.
- Segéd: A rendszer korrigálja a kormányzást a Model Y biztonságos helyzetének megőrzése érdekében, ha a Model Y a szomszédos sávba vagy az út szélére sodródik.
Bekapcsolt Sávelhagyás megakadályozása funkció és aktív Forgalomfigyelő tempomat funkció esetén, ha a Model Y kisodródik a haladási sávjából anélkül, hogy bekapcsolták volna a megfelelő irányjelzőt, a Sávtartó asszisztens azt is ellenőrzi, hogy a kezei a kormánykerék-en vannak-e. Ha a rendszer nem érzékeli a kezeket, az érintőképernyőnaz Automatikus kormányzás során használt figyelmeztető jelzésekhez hasonló figyelmeztetések jelennek meg. Ha a rendszer ismétlődően nem érzékel kezeket, a Model Y fokozatosan az érzékelt sebességkorlátozásnál vagy a beállított utazósebességnél 25 km/h értékkel alacsonyabb sebességre lassít, a vészvillogók pedig villogni kezdenek.
Sávelhagyás vészhelyzeti megakadályozása
A Sávelhagyás vészhelyzeti megakadályozása funkció a következő helyzetekben a lehetséges ütközés elkerülése érdekében automatikusan korrigálja a kormányzást:
- Model Y elhagyja a sávot, és összeütközhet a szomszédos sávban azonos irányban haladó járművel (függetlenül az irányjelző állapotától).
- Model Y elhagyja a sávot, áttérve a szembejövő sávba, kikapcsolt irányjelzővel, szemből érkező jármű érzékelése esetén.
- Model Y elhagyja az úttestet, az irányjelző pedig ki van kapcsolva (például az úttest széléhez nagyon közel, ahol ütközés következhet be).
Ha a Sávelhagyás vészhelyzeti megakadályozása funkció korrigálja a kormányzást, megszólal egy hangjelzés, és a érintőképernyőn megjelenik egy figyelmeztetés, amely pirossal kiemeli a sávelválasztó vonalat.
A Sávelhagyás vészhelyzeti megakadályozása funkció a Model Y jármű 48 és 145 km/h közötti sebességgel történő haladásakor működik, jól látható sávelválasztó vonalakkal, útpadkával stb. rendelkező úton.
Holttérfigyelő asszisztens
Automatikus holttérkamera
A be- és kikapcsoláshoz érintse meg az érintőképernyőn a Automatikus holttérkamera opciót.
Ha engedélyezve van, az irányjelző bekapcsolásakor az érintőképernyő a megfelelő oldalsó ismétlő kamera képét jeleníti meg. Ha a rendszer egy járművet észlel a holtterében a szomszédos sávban, egy függőleges piros sáv jelenik meg figyelmeztetésként. Ha például a bal oldali irányjelző be van kapcsolva, és egy járművet észlel, a kép bal oldalán egy függőleges piros sáv jelenik meg. A képet az érintőképernyő egy másik részére is mozgathatja. Ehhez érintse meg, és húzza a képet az új helyre (az érvényes helyeket árnyékolt területek jelzik, amelyek akkor jelennek meg, amikor hosszan megérinti a képet).
Holttéri ütközésre figyelmeztető hangjelzés
Ha szeretné, hogy a rendszer hangjelzéssel jelezze a holttérben lévő járműveket és az ütközés veszélyét, érintse meg a lehetőséget.
Holttérre figyelmeztető fény
- A folyamatos piros fény azt jelzi, hogy egy tárgyat észleltek az Ön holtterében.
- A villogó piros lámpa azt jelzi, hogy egy tárgy akkor van a holtterében, amikor az irányjelzővel azt jelzi, hogy abba az irányba kíván kanyarodni.
- A gyorsan villogó piros fény azt jelzi, hogy a rendszer egy tárgyat észlelt, és azonnali korrekciós intézkedés szükséges az ütközés elkerülése érdekében.
Ha akkor próbál meg kinyitni egy ajtót, amikor egy közeledő tárgy észlelhető az Ön holtterében (például ha a Model Y jármű parkol, és egy biciklis közeledik hátulról), a holttérre figyelmeztető lámpa villog, az érintőképernyőn egy riasztás jelenik meg, és az ajtó a gomb első megnyomásakor nem fog kinyílni. Várjon egy rövid ideig, és nyomja meg másodszor is a gombot, ha felül szeretné bírálni a riasztást, és a tárgy még mindig észlelhető.
Korlátozások és pontatlanságok
A sávtartó asszisztens nem tudja mindig észlelni a sávelválasztó vonalakat, ezért az alábbi helyzetekben szükségtelen vagy hamis riasztásokat tapasztalhat:
- Rossz látási viszonyok és nem jól látható sávelválasztó vonalak (pl. felhőszakadás, havazás, köd stb. miatt).
- Erős fény (például a szembejövők reflektora vagy közvetlen napfény) zavarja a kamerákat.
- A Model Y előtt haladó jármű kitakarhatja a kamera/kamerák látóterét.
- A szélvédő akadályozza a kamerákat (ködös, szennyezett, matrica takarja stb.).
- A sávelválasztó vonalak nagyon kopottak, esetleg láthatók a korábbi jelölések, amelyeket az útjavítás során módosítottak, vagy gyorsan változik a felfestés (elágazó, kereszteződő vagy egymásba futó sávok esetén).
- Az út keskeny vagy kanyargós.
- Az út menti tárgyak vagy természeti képződmények beárnyékolják a sávelválasztó vonalakat.
Előfordulhat, hogy az alábbi helyzetekben a sávtartó asszisztens nem ad figyelmeztetés vagy helytelen figyelmeztetést ad:
- Az érzékelők (ha vannak) vagy kamerák némelyike sérült, szennyezett vagy eltakarja valami (sár, jég, hó, védőfólia, túl sok festék, illetve tapadó termékek, matricák, gumibevonatok stb.).
- Az időjárási viszonyok (heves eső, hó, köd, illetve rendkívül magas vagy alacsony hőmérsékletek) befolyásolják az érzékelő működését.
- Az érzékelők (ha vannak) működését elektromos berendezések vagy ultrahangot kibocsátó készülékek befolyásolják.
- A Model Y járműre erősített valamilyen tárgy (például bicikli-csomagtartó vagy lökhárítómatrica) akadályozza a szenzort és/vagy elállja az útját.
Ezenfelül előfordulhat, hogy a sávtartó asszisztens nem kormányozza el a Model Y járművet a szomszédos másik járműtől vagy szükségtelen/helytelen kormányzást alkalmaz az alábbi helyzetekben:
- Viszonylag nagy sebességgel vesz be kanyarokat vagy halad végig egy kanyargós úton a Model Y járművel.
- Erős fény (például a szembejövők reflektora vagy közvetlen napfény) zavarja a kamerákat.
- Ön átsodródik egy másik sávba, de ott nincsen semmilyen akadály.
- Egy másik sávban haladó jármű bevág Ön elé vagy átsodródik az Ön sávjába.
- Model Y nem a Sávtartó asszisztens működéséhez szükséges sebességgel halad.
- Az érzékelők (ha vannak) némelyike sérült, szennyezett vagy eltakarja valami (pl. sár, jég, hó, védőfólia, túl sok festék, illetve tapadó termékek, matricák, gumibevonatok stb.).
- Az időjárási viszonyok (heves eső, hó, köd, illetve rendkívül magas vagy alacsony hőmérsékletek) befolyásolják az érzékelő működését.
- Az érzékelők (ha vannak) működését elektromos berendezések vagy ultrahangot kibocsátó készülékek befolyásolják.
- A Model Y járműre erősített valamilyen tárgy (például bicikli-csomagtartó vagy lökhárítómatrica) akadályozza és/vagy kitakarja a szenzort.
- Rossz látási viszonyok és nem jól látható sávelválasztó vonalak (pl. felhőszakadás, havazás, köd stb. miatt).
- A sávelválasztó vonalak nagyon kopottak, esetleg láthatók a korábbi jelölések, amelyeket az útjavítás során módosítottak, vagy gyorsan változik a felfestés (elágazó, kereszteződő vagy egymásba futó sávok esetén).